Kökény Dani betöltötte a 18. életévét, így nagykorú lett tehát minden akadály ehárult azelől, hogy megkapja a 10 millió forintos nyereményt – írta a Ripost.
Vasárnap ünnepli születésnapját Kökény Dani, aki felnőtt élete első napján elmondhatja magáról: milliomos lett. Az énekes elárulta a lapnak, hogy mihez is kezd a most megkapott hatalmas nyereményéből.
“Valóban felvillanyozza az embert a tudat, hogy tizennyolc évesen 10 millió forinttal indulhat neki az életnek.
Arra vágyom, hogy a családomnak a legjobb legyen. Először is a hosszú távú lakhatásukat fogom megoldani és azon dolgozom, hogy megkönnyítsem az életüket
– árulta el a lapnak Kökény Dani, akit egyéves kora óta nagyszülei nevelnek, miután édesanyja lemondott róla.
“A győzelmemmel együtt járt egy lemezszerződés is, így már a dalaimon dolgozom, hogy a jövőben a fellépéseken önálló műsorral léphessek fel. Mindenekelőtt azonban szeretnék leérettségizni. Most tizenegyedikes vagyok és már elvégeztem az első félévet” – mondta a Sztárban sztár leszek! győztese.

MÉG TÖBB HÍR KÖKÉNY DANIRÓL IDE KATTINTVA!
kiemelt kép: TV2
EZ IS ÉRDEKES!
Britney Spears tényleg megőrült! Amit ebben a videóban csinál, az döbbenetes…