Hirdetés 

A Tények közölt egy riportot azzal kapcsolatban, hogy Galambos Lajcsi a szerdai napon nem jelent meg a kecskeméti börtönben, hogy megkezdje a három év és hat hónapos börötnbüntetését.

Szerdán hajnalban tévéstábok és újságírók egész hada várta a börtön előtt Galambos Lajcsit, aki nem érkezett meg. Hab a törtán, hogy kora délután a Blikk olvasóriportere a Vértesben látta a mulatós királyt, aki nem úgy nézett ki, mint aki épp a börtönbe igyekszik. A szövevényes esetet továbbb bonyolítja, hogy a Bors egyik újságíróját hívta Galambos, azonban nem szólt bele a telefonba, viszont a háttérben olyan zajok voltak hallhatóak, amelyek egy CT berendezéshez hasonlítottak. Ráadásul a zenész jól hallhatóan erősen köhögött.

A mulatós sztár öccse Galambos István még szerdán délután szólalt meg az ügyben, elmondta, hogy testvére nem menekül az igazságszolgáltatás elől, ha nem ment be a börtönbe, annak biztosan oka va.

Galambos Lajos pedig azt üzente, minden kötelezettségének eleget tesz, Krasznai Dóra pedig úgy véli, ez igaz is. Az ügyvéd szerint megfelelő jogi segítség áll Lajcsi rendelkezésére, így aztán nem is követnének el olyat, amivel mondjuk a feltételes szabadulást kockáztatnák.

A börtönbüntetés megkezdésének halasztására van lehetőség, ám maximum 3 hónapra lehet, igaz, ezt meg lehet többször is hosszabbítani. Érdekesebb azonban, hogy leggyakrabban erre életet veszélyeztető egészségügyi probléma miatt van mód, a jogász szerint a trombitás esetében is erről lehet szó.

MÉG TÖBB HÍR GALAMBOS LAJCSIRÓL IDE KATTINTVA!

kiemelt kép: YouTube

EZ IS ÉRDEKES!

Peter Srámek a magánéletéről: “Nem tartozom magyarázattal senkinek, hogy kivel élek, mit csinálok, hogyan csinálom” – videó

 

 

/p>