Lil G a nyáron azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy az egyik koncertjét promotáló videóban a háttérben ott felejette a vibrátorát.
Ámbár ebben sem volt semmi kivetni való, de most a rajongók újra találtak indokot arra, hogy savazzák az énekesnőt.
Lil G nagyon rosszul érezte magát a bőrében, amikor felszaladt rá pár kiló, ezért nekiállt és kőkemény diétába és edzésbe kezdett. Ennek meg is lett a látványos eredménye, azonban mindenkinek nem lehet megfelelni.
„Ennyi idő elteltével azt kapom, hogy lassan túlzásba viszem, és ‘férfitestem’ van. Mind tudjuk, hogy az emberek, bármit is teszel, kritizálni fognak, én pedig pont az az ember vagyok, akit a kritika erősít és előre visz! Meg kell tanulnia mindenkinek azt, nem az számít, mit mondanak mások, csakis az számít, te mit gondolsz saját magadról! Te érezd jól magad a bőrödben és az életedben”
-írta a posztjához a valóban edzett és kitűnő alakú Lil G.
MÉG TÖBB HÍR LIL G-RŐL IDE KATTINTVA!
kiemelt kép: Facebook
EZ IS ÉRDEKES!
Hoppá! Ezer négyzetméteres villába költöztek Ördög Nóráék – videó



