A Való Világban megismert Novozánszki Fanni 5 éve tűnt el, holttestét a mai napig nem találták meg.
Az ügyben akkor gyanusított B. Lászlót a Fővárosi Törvényszék első fokon szándékos emberölés bűntettében bűnösnek mondta ki és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték. Fellebbezés miatt az ügy másodfokon folytatódik a Fővárosi Ítélőtáblán.
Most drámai fordulat következett be az ügyben.
A családtól független és az ügyben nem érintett férfi jelentkezett, aki felvázolta elméletét, hogyan lehetne rátalálni az elhunyt nő maradványaira – írta a Blikk.
Lichy József, a család ügyvédje a lapnak elmondta, hogy a férfi egy áramlástani szakmérnök,akinek van egy elmélete, hogy miként rejthették el Fanni testét.
Az elképzelés abból indul ki, hogy a Fanni megöléséért elítélt B. László a gyilkosságot megelőzően ellopott egy kenut, amiért ki is zárták a sportegyesületből, ahol addig tag volt.

A rendelkezésre álló kamerafelvételek és GPS koordináták bizonyították, hogy Novozánszki eltűnése után B. László Szalkszentmártonban járt a Dunánál. A rendőrség búvárokkal át is kutatta a folyó ezon részét, ahol a gyilkos a vízbe dobhatta a halott hírességet, azonban a kutatás nem járt eredménnyel.
“Ám mi van, ha berakta a hullát a kenuba, és a hajót a testtel együtt elsüllyesztette?”
– tette fel a kérdést az ügyvéd.
Ebben az esetben a hajó nem engedi a víz felszínére jönni a holttestet, a rendőrség pedig nem vetett be olyan speciális radart, amely ilyen esetben is megtalálhatja a testet.
“Lehet, hogy végig ott volt a megoldás a szemünk előtt, csak ilyen formában senki nem rakta össze az információkat?”
– úgy gondolja érdemes ezen elgondolkozni, talán most megtalálható a víz alján a kenu, benne Fanni maradványaival.

MÉG TÖBB HÍR VV FANNIRÓL IDE KATTINTVA!
kiemelt kép: RTL