Hirdetés 

Sáfrány Emese és a TNT zenekar tagja Inti tavaly júliusban vállalták fel a nyilvánosság előtt szerelmüket.

Azóta számos szakadékot és magasságot is meg kellett élniük, hiszen Inti gyermekkori szívbetegsége kiújult, így operálni kellett, nemrégen pedig arról számoltak be, hogy újabb műtétre lesz szükség. Arról is hallani lehetett, hogy a sztárpár összeköltözött és egyszer már felreppentek azok a hírek is, hogy kapcsolatuk válságban van. Történt ez akkor, amikor jó ideig nem posztoltak közös fotót a közösségi oldalaikra.

Ekkor Emese a Blikknek ezzel magyarázta a történteket:

Nincs semmi gond közöttünk, egyszerűen csak rengeteg megkeresést kaptunk az utóbbi időben. Mindenki arra volt kíváncsi, hogyan halad a kapcsolatunk, együtt vagy külön töltjük-e a karácsonyt, hogyan viszonyul a kisfiam a páromhoz, és hasonlók. Hosszas beszélgetések után úgy döntöttünk, elég ebből

– árulta el akkor a Blikknek Sáfrány Emese.

– Tény, hogy mindketten ismert emberek vagyunk, de nem akarunk a szerelmünkkel haknizni. Tanultam a múltból. A gyermekem édesapjával túl sok közös tartalmat osztottunk meg, és rájöttem, hogy nem egészséges dolog kifelé élni, ráadásul hosszabb távon a kapcsolatnak sem tesz jót. Azt nem mondom, hogy ezentúl soha többé nem rakunk majd ki közös fényképet, például életünk egy-egy fontos pillanatáról, de az biztos, hogy nem osztunk már meg felesleges posztokat. – tette hozzá a légtornász, most azonban egészen más a helyzet, mint akkor…

Nem követik egymást és a közös fotókat is törölték.

A rajongóknak feltűnt, hogy a légtornász és a zenész összes közös fotója törölve lett, ráadásul nem is követik már egymást. Sáfrány Emese egyik posztja alatt érdeklődtek is a rajongók.

Mosolyogsz, de szomorú a tekinteted… Minden rendben van? – írta valaki Emese egyik posztja alatt, majd egy másik kommentelő nem kertelt, és a lényegre tért:

Szakítottatok Intivel? Hol vannak a közös képek?

 fogalmazott.

Egyelőre válasz nem érkezett, így az igazságot csak ők ketten tudják.

MÉG TÖBB HÍR SÁFRÁNY EMESÉRŐL IDE KATTINTVA!

kiemelt kép: Shutterstock

EZ IS ÉRDEKES!

Zdroba Patrik nem csókolja meg a barátnőjét, amíg az nem mosott fogat, de esküvő lesz!

/p>