Az énekesnő mára egyetlen érzelmet vált ki belőle. A cirkusz egy része azonban a médiának szólt, állítja a stylist – írta az rtl.hu.
A stylisttel a Best magazin beszélgetett a Frizbi TV forgatásának kulisszái mögött, ebből idézett a portál. Lakatos Tóth Gabiról is beszélt.
„16 éves kora óta ismerem Gabit, és komolyan mondom, hogy semmi bajom vele. Nekem azzal a médiaperszónával van bajom, akit el akar adni magáról. Az ugyanis nagyon sokszor nem hiteles számomra, ezért állok bele olykor. De hogy őszinte legyek, mára Gabi egyetlen érzelmet vált ki belőlem: a semmit. Nem foglalkozom vele manapság”
-mondta Lakatos, akinek meggyőződése, hogy a cirkusz a médiának szól.
Keverjük a habot magunk körül, hatást akarunk kiváltani, erről szól a médiaszereplői lét. Aki mást mond, és résztvevője ennek a világnak, az hazudik.
-tette hozzá.
MÉG TÖBB HÍR LAKATOS MÁRKRÓL IDE KATTINTVA!
kiemelt kép: TV2 / Galmour
EZ IS ÉRDEKES!
Mi volt a harag oka? Évekig nem beszéltek egymással, most ismét családtag Nótár Mary Bódiéknál!