A Privátkopó bűnügyi magazin robbantotta ki azt a botrányt, amely egy büntetőüggyel kapcsolatos, amelynek három vádlottja közel-keleti országokba közvetítettek lányokat, hogy gazdag arab üzletemberek velük – pénzért – közösüljenek. Összesen 25 lány neve merült fel a Privát Kopó által megszerzett rendőrségi iratok fotóival alátámasztott ügyben, akiket tanúként hallgattak ki és akiket “prostituált” gyűjtőfogalom címén nevezett az ügyészség jegyzőkönyvében.
Az ügyben a portál szerint Kulcsár Edinát is tanúként idézték be, azonban ő állítólag a terhességére hivatkozva nem jelent meg. A következő tárgyalást májusban tartják, így folytatást ígérnek a cikk írói. Az online térben mindenesetre hatalmas port kavart hír, amely alapján semmilyen bűn nem róható Kulcsár Edina terhére, mégis aggasztja a szépségkirálynő vőlegényének exét Nagy Melanie-t, aki az egyik követőjének kérdésére válaszolt az Instagram sztorijában.
“Olvastam. Elég egyértelmű tényeken alapszik. Nyilvánvalóan érint a gyerekek miatt és nagyon is aggasztó. Véleményem van, elég határozott”
-írta válaszként a kérdésre Melanie.

“Bár a sztáranyuka nem kívánt részletesebben belemenni az ügybe, feltehetően jót tenne a G.w.M-mel való kapcsolatának, ha a szóban forgó botrány mielőbb tisztázódna” – írta a Bors.
MÉG TÖBB HÍR KULCSÁR EDINÁRÓL IDE KATTINTVA!
kiemelt kép: RTL – Fókusz / TV2Play
EZ IS ÉRDEKES!
Schobert Lara: “Félnek megközelíteni, merthogy én vagyok a Schobert Lara és atyaúristen…” – videó