Hirdetés 

Vasárnap hajnali egy órakor Mezőkövesden várták egy retro buli keretében a Groovehouse együttest.

A szórakozóhely tulajdonosa hétfőn egy hosszabb Facebook posztban írta ki, hogy a Groovehouse késett, ráadásul Judy ittas állapotban volt, így alkalmatlan volt a fellépésre, ezért maradt el a buli. Az egyik olvasónk hozzánk is eljuttatta a posztot, amelyet azóta a tulajdonos törölt.


Mindezek után a Blikk megkereste a szórakozóhely tulajdonosát, aki nyilatkozott ugyan, de később visszavonta a szavait.

A jelenlévő vendégek közül viszont volt, aki nyilatkozott a lapnak.

Az együttes késett, ez tény, de ilyesmi mindenkivel előfordul, nem volt ideges a közönség, jó hangulatban vártuk a koncertet. Egy ponton azonban Manó, a tulajdonos elkezdett üvöltözni a mikrofonba. Elég trágár dolgokat mondott Judyékra, többek között azt, hogy alkoholisták és be vannak rúgva. Addigra megérkeztek, de mi nem láttuk jelét annak, hogy bármi bajuk lenne. Teljesen józannak tűntek, bár tény, hogy Judy nem érezte jól magát, mégis eljött a koncertre, mert nem akarta cserben hagyni a rajongókat 

-mondta az egyik vendég.

Judy döbbenten áll a történtek előtt…

Nem kívánok nyilatkozni a témában, a továbbiakban a jogi képviselőm intézi az ügyet. A szükséges jogi lépéseket megtettük, ügyvédi felszólítólevelet küldtünk a szórakozóhely tulajdonosának

– reagált a Blikknek Judy a becsületét sértő állításokra.

MÉG TÖBB HÍR JUDYRÓL IDE KATTINTVA!

kiemelt kép: Instagram

EZ IS ÉRDEKES!

Papp Szabi kimondta Tóth Andiról: “Gyönyörű nő, akit élvezet nézni…”

/p>