A Barátok közt Magdi anyusa egy ország kedvence.
A színésznő a hot! magazinnak mesélt első szerelméről.
„1956. október 23-án Ferenc hazakísért Albertfalvára, majd kitört a forradalom. Utána három évig nem találkoztunk, ő ugyanis Székesfehérváron élt, és hazaköltözött. Később kiderült, hogy fogalma sem volt, nem emlékezett rá, merre sétáltunk haza. Talán a sors akarta így; egy véletlen folytán ismét közel kerültünk egymáshoz.
Hatalmas szerelem volt a miénk, Ferenc igazi úriember módjára udvarolt. A testiség hosszú ideig szóba sem került közöttünk: évekbe telt, mire eljutottunk odáig, ahová manapság egy éjszaka alatt.Mindkettőnknek az volt az első szexuális élménye. Vele vesztettem el a szüzességemet”
–mesélte el őszintén a magazinnak Zsóka, aki azt is elmodta, miként ért véget ez a kapcsolat.
“Soha nem felejtem el: egy presszóban találkoztunk, ott mondtam meg Ferencnek, hogy beleszerettem egy másik férfiba.Megállapodtunk, hogy tíz év múlva ugyanitt találkozunk, és megbeszéljük, hogyan alakult az életünk.
Tíz év elteltével valóban mindketten ott ültünk, ahol egykoron elváltunk, de már csak, mint barátok. Ferencnek, az első szerelmemnek köszönhetem, hogy a második szerelmem Pécs lett, de csak 77 évesen szántam rá magam, hogy lakást béreljek a városban”
– mondta Fodor Zsóka, aki bevallotta, hiányzik a szerelem az életéből.
“Nagyon szerettem szerelmesnek lenni, és hiányzik az életemből az, hogy egy presszóban üljek egy olyan férfival, aki mellett remeg a kezem, amikor felemelem a csészémet; ezt az érzést sajnos már negyven éve nem éltem át.
Persze, az én koromban a szerelem már sokkal inkább plátói, mint testi, de boldoggá tenne egy férfi barát, akivel moziba, kirándulni járhatok”
– zárta gondolatait a színésznő.

MÉG TÖBB HÍR FODOR ZSÓKÁRÓL IDE KATTINTVA!
kiemelt kép: TV2