Hirdetés 

A lovastársadalom is osztozik Emilio fájdalmában, aki az édesapját vesztette el – írta a Ripost.

Március 29-én éjjel elhunyt Jellinek Emil, a lovis közösség egyik központi figurája, a népszerű énekes, Emilio édesapja – írta a lap. Az ügetők szerelmese nemrég kórházba került és ámbár úgy tűnt, hogy épp kezd jobban lenni -miután egyik lábát amputálták- szervezete végül feladta a küzdelmet.

„Emil szerda éjjel hunyt el egy budapesti kórházban. Furcsa ez, mert a legfrissebb információim szerint már épp kezdett jobban lenni, mielőtt végleg feladta volna a küzdelmet. Régóta küzdött egészségügyi gondokkal, március elején az egyik lábát is amputálni kellett. Nagyon sajnálom, mert évtizedek óta nagyon jó barátok voltunk, mindig szorított nekem a futamokon. Minden héten bejött az istállóba, hogy megkérdezze, milyen formában vannak a lovaim, na és persze én. Jókat nevettünk együtt, ugyanakkor komoly témákról is tudtunk beszélgetni. Soha nem fogom elfelejteni” nyilatkozta a Ripostnak Lakatos Csaba, a 2021-es ügetőderby győztese.

MÉG TÖBB HÍR EMILIORÓL IDE KATTINTVA!

kiemelt kép: YouTube

EZ IS ÉRDEKES!

Titokban ment újra férjhez a TV2 sztárműsorvezetője! Thaiföldön mondták ki az igent – videó

/p>

Discover more from Reflektoronline

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading