--°C

Istenes Bence reagált a pletykákra Adéllal kapcsolatban: „Derüljön ki akkor az igazság!!!” – videó

A napokban több bulvárlap és portál is cikkezett arról, hogy egyes pletykák szerint nincs minden rendben Csobot Adél és Istenes Bence házasságával.

A fórumokon a kommentelők, ezáltal a portálok is abból következtettek erre, hogy Adél és Bence nagyon régen posztolt közös fotót, mitöbb a legtöbbször különböző helyekről jelentkeznek be. A fiatal műsorvezető több utazásról is bejelentekezett a közelmúltban, de mindegyiken Adél nélkül vett részt. Bence úgy érezte, hogy eljött az idő és reagál a pletykákra. A közösségi oldalán posztolt, amiben ezt írta: 

Pont ma olvastam valami bulvár cikket, hogy mivel rég posztoltunk közös képet, tuti nem vagyunk együtt 😄😄😄 Derüljön ki akkor az igazság!!!

-írta Bence, majd posztolt egy vlogot is, amelyben épp egy balatonfelvidéki házat néznek meg Adéllal, majd közösen bejelentették, hogy vidéki lakosok lesznek. Azt is elárulták, hogy felújításra szorul a házikó, így komoly fába vágják a fejszéjüket, de apró lépésenként haladnak majd és minden problémát együtt oldanak meg a gyermekeikkel együtt.

MÉG TÖBB HÍR ISTENES BENCÉRŐL IDE KATTINTVA!

kiemelt kép: ReflektorOnline montázs (JOY magazin / RTL)

EZ IS ÉRDEKES!

https://reflektoronline.com/2023/03/30/345-milliot-koltott-plasztikai-mutetekre-de-nem-bir-leallni-a-gyonyoru-modell/