Stana Alexandrát és Meggyes Dávidot nem kímélte az egyik kommentelő. Kisebb balhé alakult a leírt mondatok miatt – írta a Bors.
Stana Alexandra és Meggyes Dávid több mint egy éve boldog párkapcsolatban élnek annak ellenére, hogy kapcsolatuk meglehetősen viharosan indult. Annak idején azzal is megvádolták őket, hogy előző házasságukból egymás miatt léptek ki, de a Dancing with the Stars táncosa egyértelművé tette, hogy akkor találtak egymásra, amikor azok már véget értek. Sokak kételyei ellenére a pár bebizonyította, hogy kapcsolatuk erős és kiegyensúlyozott, nem sokkal azután, hogy elkezdtek randizni, össze is költöztek. Ez pedig találgatásokhoz vezetett, hogy mikor teszik meg a következő lépést és kérik meg a kezét.
A pár nemrég egy esküvői fotózáson vettek részt, és több képet is megosztottak erről az eseményről. Annak ellenére, hogy Alexandra tisztázta, hogy nem házasodtak össze titokban, sok rajongójuk gratulált nekik. Azonban nem minden komment volt pozitív, egy fiatal felhasználó kemény szavakkal illette a párt.
Kár is lett volna, mivel egyikőtök se egy hűséges típus… ahogy téged ismerünk pár hétig tarthatott volna
-idézte a lap a kommentelőt, amire rövidesen meg is érkezett a táncosnő válasza:
„Látszik, hogy nagyon jól ismersz. Mondjuk nem tudom honnan, merthogy én nem tudom ki vagy, az tuti. De köszi a jó kívánságokat, ami késik, nem múlik! Puszi”
A szócsatába aztán Dávid is beszállt, poénból megkérdezte, hogy őt, vagy kedvesét szeretné a hölgy, de aztán erre is csattanós választ kapott a mindent is tudó kommentelőtől:
„Rád már kinek fájna a foga, te minden lyukba kisegér” – utalt Dávid korábbi kapcsolatára Horváth Grétával.
https://www.instagram.com/p/Cqr6yZXtSKG/
MÉG TÖBB HÍR A TV2 SZTÁRJAIRÓL IDE KATTINTVA!
kiemelt kép: Bors
EZ IS ÉRDEKES!
A rajongók szomorú hírt kaptak! Szíj Melinda lezártnak tekinti a karrierjét



