Hirdetés 

Ma ünnepli 89. születésnapját Bodrogi Gyula a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, rendező, színházigazgató, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának, a József Attila Színház és a Vidám Színpad örökös tagja.

Annak ellenére, hogy az elmúlt másfél évben egészségügyi problémákkal küzdött, jó egészségnek örvend, és célul tűzte ki, hogy túlszárnyalja dédnagymamája 96 éves korát – írta a Bors.

Bodrogi Gyula tavaly augusztusban munkahelyi balesetet szenvedett, próba közben leesett egy pódiumról, és megrepedt a bordája. Három hónappal később sérv miatt meg kellett műteni, és alig épült fel a műtét után, májusban bevizesedett a tüdeje és emiatt volt szüksége kórházi kezelésre. Az intenzív osztályon kezelték és szerencsére gyorsan felépült, családja és az egész ország megkönnyebbülésére.

A napilap munkatársa köszöntötte a színművészt, aki elmondta, hogy érzi magát a születésnapján.

“Előfordul, hogy az ember kicsit rosszabbul van, de szeretném hangsúlyozni és mindenkit megnyugtatni: most jól vagyok”

-idézte a lap Bodrogit, aki hozzátette, szombaton családi program lesz, de vasárnap már a színpadon várja a közönsége.

“Vasárnap délután a Karinthy Színházban játszom a Nagymester című előadásban. Nagyon szeretem, összesen négyen adjuk elő, és remekül tudunk együtt dolgozni. Szombaton viszont egy étteremben a családdal közösen kicsit összejövünk. Ettől nagyobb bulit ezúttal sem rendezünk” – mesélte Bodrogi Gyula, akinek ősei nagyon magas kort értek meg, dédnagymamája például 96 évesen hunyt el, de az utolsó napjáig aktívan élt. A színművész tehát feladta magának a leckét: a dédnagymama rekordját kell megdöntenie.

“Valószínűleg a szüleim is hozzájárultak, hogy még mindig aktív tudok lenni. Sajnos ők nem, de volt olyan dédnagymamám, aki 96 éves koráig élt. Most az a cél, hogy ezt leutánozzam, sőt túl is szárnyaljak rajta”

-mondta a Borsnak mosolyogva a színművész.


Fotó: Zih Zsolt / MTI
MÉG TÖBB HÍR BODROGI GYULÁRÓL IDE KATTINTVA!

kiemelt kép: MTI

EZ IS ÉRDEKES!

Vitray Tamás kimondta: „Mindig van, akinek jó a dumája, de ez önmagában nem tehetség”

/p>