A híres emberek gyermekei gyakran kerülnek reflektorfénybe.
Szüleik általában megpróbálják őket megóvni a hírnév negatív aspektusaitól, így egyesek nem a celeb karriert választják, míg mások ugyanazt az utat követik, mint szüleik, vagy megpróbálnak nevet szerezni maguknak más területen híres szüleik által.
Liptai Claudia és a pár évvel ezelőtt tragikus hirtelenséggel elhunyt Gesztesi Károly lánya, Panka néhány éve kezdett el érdeklődni a modellkedés iránt, 2018-ban pedig már saját menedzsere is lett – írta a Femina.hu.
2020-ban Gesztesi Panka két nagy kampányban is részt vett a Sugarbird számára. Nyár végén a Sugarbird loves Frida Kahlo kollekció fotózásán vett részt. Decemberben pedig a Disney-kollekciójuk Bambi-kampányának egyik modellje volt. 2021 őszén a Soft&Shape kollekció egyik modellje volt, és a Sugarbird 2022-es kollekciójának egyik ikonikus darabját mutatta be a kifutón a budapesti Közép-európai Divathéten. Liptai Claudia 2020 szeptemberében így nyilatkozott a Borsnak a Frida Kahlo-kampányról:
“Amikor megláttam a fotókat, nagyon érdekes érzések kerítettek a hatalmukba. Egy nőt láttam magam előtt. Egy még nőiesebbet, mint az én kicsi Pankám, és rögtön az volt az első gondolatom, hogy istenem, az apukája mennyire büszke lenne rá!”
Gesztesi Pákát ráadásul a Daalarna választotta kifutómodellnek 2022 májusában, amikor a Benes Anita nevét viselő divatmárka a Millenárison, a Széllkapu Parkban rendezett nagyszabású bemutatóval ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját.

MÉG TÖBB HÍR LIPTAI CLAUDIÁRÓL IDE KATTINTVA!
kiemelt kép: RTL
EZ IS ÉRDEKES!
Nádai Anikó kiakadt: “Nem gondoljátok, hogy majd én érzem magam kellemetlenül?”