Hirdetés 

Életrajzi filmet forgatnak Zalatnay Cini életéről. Ezt maga a legendás énekesnő jelentette be a Tényekben, amelyről a Bors írt részletes összefoglalót.

A Tényeknek adott interjúban Zalatnay Cini életének fontosabb állomásaira és eseményeire reflektált és elgondolkodott azon, mi lett volna, ha Angliában marad. Úgy érzi, hogy nagyobb sikereket élhetett volna meg a szigetországban. Azt is elárulta, hogy film készül az életéről és bepillantást engedett a szereplőválogatásba is.

https://www.instagram.com/p/ClZWBqCKpm7/

Zalatnay Sarolta figyelemre méltó sikereket ért el a könnyűzene világában. Az egyik londoni dalverseny megnyerése után néhány évet  még Angliában töltött, ahol megalapozta a sikereit. Szinte minden műfaj leghíresebb előadóival fellépett és az egyik legismertebb énekesnővé vált. Amikor felkérték, hogy játssza el egy James Bond-film női főszerepét, tudta, hogy karrierje elérte a csúcspontját, azonban itt az élet közbeszólt és haza kellett térnie Magyarországra.


Fotó: TV2

Itthon aztán szintén hatalmas  sikereket ért el, több mint 600 dalt énekelt, zenéje megjelent és bejárta a világot. Karrierjét később botrányok és drámák árnyékolták be, és még börtönben is ült. Pont ebből adódóan figyelte együttérzéssel Galambos Lajcsi kálváriáját is és támogató üzenetet is küldött neki.

„Én is próbáltam kérni halasztást. Abban az időben csak a két év alatti ítéleteknél lehetett kérni, tehát én már eleve ki is estem. Sokkal jobb lenne neki is, mint ahogy én csináltam: emelt fővel azt mondani, hogy vállalom, ezt tettem, hibáztam, gáz, megyek.”

-üzente az énekesnő, aki elárulta, hogy a nyáron már elkezdődnek a forgatások az életrajzi filmjéhez és a főszereplő személyére vonatkozó vágyait sem rejtette véka alá.

Van egy aláírt ígérvényem most már az életemről szóló filmre, amit ha minden igaz, akkor el fogunk kezdeni már forgatni június, július tájékán. Fiatalkori énemre, mivel hasonlóképpen éli az életét és úgy is viselkedik, én Tóth Andira gondoltam!

MÉG TÖBB HÍR ZALATNAY CINIRŐL IDE KATTINTVA!

kiemelt kép: TV2

EZ IS ÉRDEKES!

Tóth Gabi előadása lenyűgözte a hallgatóságot a Fidesz hétfői rendezvényén – fotók

 

 

/p>

Discover more from Reflektoronline

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading