--°C

Tóth Andi nagy bejelentést tett! „Visszatakarodtam a ringbe”

Tóth Andi legutóbbi sokkoló bejelentése az volt, amikor egy fél órás videóban bejelentette a  visszavonulását.

A Sztárban sztár idei évadának legszigorúbb zsűritagja a döntő napján még megjelentette a legújabb, egyben búcsú albumát, majd visszatért a mindennapi életéhez, amelyet civilben ugyan, de a zene közelében szeretne élni.

Az eddigi menedzserével, egyben jó barátjával Tóth Istvánnal közös kiadót és menedzsmentet alapítottak, ebben pedig Andi vezető beosztást kapott (vagy adott magának – ahogy jobban tetszik). Miután rengeteg ideje felszabadult, így nem meglepő, hogy egyik korábbi szenvedélyének ismét nagyobb teret ad, hiszen Andi rajongói jól tudják, hogy imádja a boxot, sőt nemrég a thai-box világába is belekóstolt.

Most a Blikk szúrta ki, hogy az egyik Instagram sztorijába boxkesztyűvel a kezén fotózkodott és jelentette be:

„Visszatakarodtam a ringbe”

Andi tehát a mindennapi életében mostantól régi szenvedélyének ismét hódolni fog.

MÉG TÖBB HÍR TÓTH ANDIRÓL IDE KATTINTVA!

kiemelt kép: Instagram

EZ IS ÉRDEKES!

Kelemen Anna Gáspár Virág kérdésére kendőzetlenül válaszolt: „Minden igazi rajtam”