Hirdetés 

Détár Enikő volt az egyik vendége a napokban a TV2 Mokka című műsorának, ahol a színésznő arról beszélt, hogy édesanyja halála mennyire megviselte. Szerencsére 9 éve mellette van párja Péter, akiről keveset beszél és még kevesebbet láttat, mert tudatosan kevesebbet szeretne a magánéletéből közölni a külvilággal.

Détár Enikőt nagyon megviselte, amikor elveszítette az édesanyját. Miután a házassága tönkre ment, egy szakemberhez fordult segítségért. Elmondta, hogy szerinte az emberek furcsán néznek azokra, akik segítséghez folyamodnak, pedig egy pszichológusra úgy kellene tekinteni, mint egy életvezetőre. Élete nehéz időszakában pedig ő pont a párjától és a psztichológusától kapta a legnagyobb támaszt. Később egy igazi földöntúli élményt élt át, ami az egész életét megváltoztatta. A színésznő biztos abban, hogy az édesanyja küldte neki Pétert, akivel kilenc éve boldog párkapcsolatban él.

MÉG TÖBB HÍR DÉTÁR ENIKŐRŐL IDE KATTINTVA!

kiemelt kép: RTL

EZ IS ÉRDEKES!

Delhusa Gjon úgy szöktette meg 44 évvel fiatalabb szerelmét a szüleitől!

/p>