--°C

Szülinapi háború Kulcsár Edina és Csuti között! Ki tud többett mutatni?

Kulcsár Edina és Csuti, az elvált sztárpár az online tér figyelő szemei előtt versenyeztek egymással, hogy ki tud nagyobb meglepetést kozni a gyereküknek. Születésnapi csata tört ki közöttük – írta a Bors.

A hétvégén ünnepelte születésnapját Kulcsár Edina és Csuti második gyermeke, Nina. Az elvált sztárpár két külön bulit szervezett neki, és figyelemre méltóan sokat posztoltak róla az Instagram-oldalukon, látszólag azért, hogy megmutassák egymásnak és a világnak, milyen bulit rendeznek. Ez azonnal hatalmas vitát váltott ki az internetezők körében.

Amikor még együtt voltak, sosem volt ilyen (Fotó: Facebook)

„A gyermekeim édesapjával való szétválásunk óta a gyerekek felváltva vannak nálunk, ebből adódóan pedig a születésnapokat is külön tartjuk”

– mondta egy korábbi interjúban Kulcsár Edina a Borsnak.

Az egykori szépségkirálynő szabadtéri partit szervezett ugrálóvárral és egy nagy jégvarázs témájú tortával, míg az üzletember a hároméves Ninának Elzás témájú beltéri partit tartott.

A net népe a Redditen azonnal támadásba lendült!

Edina kitett magáért, ugyanis gyönyörű tortát készített Nina születésnapjára, de a kommentszekció nem felejtette el azt sem, amikor Medox (a sztárpár elsőszülött fia) szülinapját a sztáranyuka elfelejtette, ezért akkor kénytelen volt egy szupermarketben vásárolni gyorsan egy tortát tűzoltásként. Komoly a vita a netezők körében a Redditen, egy kommentelő például nagyon komoly kritikát fogalmazott meg:

Ez inkább szomorú, az a kislány mennyivel boldogabb lenne, ha a szülei békében egymás mellett meg tudnának lenni egy buli erejéig. Csuti sztorijában mindenki a kislány arcába nyomta a telefont, ahelyett, hogy vele örültek volna. Minden túl van dimenzionálva. Közben a szülei utálják egymást. Talán pár év múlva képesek lesznek a kislány kedvéért egy közös bulit tartani, hol apa anya szereti őt, hiába váltak el. Így számomra ez kompenzálás.

-írta a kommentelő.

Edina bizony egyszer elfelejtette Medox szülinapját (Fotó: TV2)

kiemelt kép: TV2