Zalatnay Cini szerint az életéről készülő film komoly sebeket téphet fel. Hamarosan olyan részleteket is megtudhat a nyilvánosság az életéből, amelyet eddig csak kevesen tudtak. Az énekesnő pedig szembe akar nézni a múltjával, a sikerekkel és a kudracokkal is.

A legendás énekesnő elismeri, hogy nehéz lesz szembenézni mindazzal, ami az életében történt, de nem is akarja azt hinni, hogy mindent helyesen csinált. Cini pontosan tudja, hogy jó és rossz döntéseket is hozott az életében – írta a Bors.
“Ha a rosszakat vesszük alapul, talán a legrosszabb mindenkinek azonnal eszébe is jut. Ezt a terhet életem végéig cipelnem kell, sőt, a készülő filmből sem lehet majd kihagyni. Tudom, hogy sebek tépődnek majd fel, de ez az én életem, amelynek minden egyes mozzanatát vállalom. Ez a film lesz az én gyógyulásom, vagy ha úgy tetszik az El Camino-élményem. Végigmegyek az úton, amelynek a végén én is kapok egy tiszta képet”
-mondta, majd elmesélte, hogy neki valóban megvolt a lehetősége, hogy igazi világsztár legyen belőle.

Sokszor emlegetem különböző interjúkban az 1967 és 69 közötti időszakot, amikor Angliában éltem és kezdtem karriert építeni. Igen, máig azt gondolom, hogy az volt életem nagy lehetősége arra, hogy világszerte ismertté váljon a nevem.
Sarolta Redként benne volt a pakliban, hogy az akkori politikai helyzet miatt tényleg befussak,mint az egyetlen énekesnő, akit kiengedtek a vasfüggöny mögül.
Két év után jött az üzenet, hogy döntsek, vagy maradok és többé nem térhetek haza, vagy azonnal visszatérek Magyarországra. Akkor én a hazámat választottam és nem is bántam, meg, hiszen szép karriert építettem, de ma is ott munkál bennem a kérdés, amit soha, senkinek nem lenne szabad feltennie magának: Mi lett volna, ha…?”
– kérdezte Zalatnay.
kiemelt kép: TV2