Csonka András pályafutása több mint három évtizede kezdődött, 1990-ben a Família Kft. című sorozatával vált ismertté. Ma is aktív színész, a közönség imádja, de magánéletéről ritkán beszél.
Palik Lászlóék a Három igazság című rovatba hívták el, utolsó kérdésként kapta meg, feláldozott-e bármit a sikeres karrierért.

Bár nem szereti az “áldozat” kifejezést, a magánéletének alakulását is ide sorolja. Azt mondja, hogy életének ez a vonala kezdettől fogva szerencsétlen volt, hiszen apja mentális betegsége miatt 31 éves koráig a szüleivel kellett élnie.András hirtelen berobbant be a köztudatba és a szakmájából adódó állandó csillogás miatt egy ideig nem is gondolt arra, hogy társat találjon, mert úgy gondolta, ezzel később is tud foglalkozni.
Most úgy érzi, ha újra kezdhetné, többet foglalkozna ezzel.
“Amikor az embert őrült nyüzsgés veszi körül, akkor azt mondja, jó, majd rendben lesz ez a része is, meglesz majd, a szőnyeg alá söpör mindent szépen sorban. De nem lesz meg, egyszer csak 58 éves leszel,
és azon kezdesz gondolkozni, ha megöregszel, ki lesz körülötted?”
-mondta a színész.
Bevallja, hogy szorong a gondolattól, de élvezi a saját társaságát, és nem magányos. Ezt már korábban is mondták neki; húsz évvel ezelőtt egy asztrológus azt tanácsolta neki, hogy felejtse el a hagyományos családmodellt, és koncentráljon a saját boldogságára.
kiemelt kép: Bors