Egészen figyelemre méltó, hogy Balázs Klárika kezdetben nem volt elragadtatva Korda Györgytől, mára pedig az ország ikonikus házaspárja lettek.
Korda György és Balázs Klári korábban az egyik rádióinterjúban elárulták, hogy az énekesnő kétszer is visszautasította a férfit, mielőtt végül összejöttek.
“A Halló, itt Korda György című műsorban találkoztunk először. Megkérdeztem tőle, hogy eljön- e velem táncolni, de csak ennyit mondott: Nem! Én pedig rögtön tudtam, hol a helyem. Aztán másodszor is megpróbáltam. A legújabb dalomat mutattuk be a rádió hatos stúdiójában. Láttam, hogy a ”vörös” ott ül a kis csapatával az első sorban. Mondtam is a Bradányi Ivánnak, hogy szervezze meg, hogy a felvétel után jöjjenek fel hozzám a Rózsadombra, de úgy, hogy a vörös is ott legyen. Később jött Iván és mondta, hogy jönnek a lányok, de a vörös az nem. Mondtam , hogy akkor nem kell a többi sem.”
-idézte a Ripost az ominózus rádióinterjút.
De mi lehet a hosszú és boldog házasság titka?
Joggal merül fel a kérdés tehát, hogy mitől olyan tartós a szerelmük és a kapcsolatuk több mint 40 év együttlét után. Nemrég a sztárpár a TikTok-on árulta el a nagy titkot, ami sokakat meglepett. Kordáéknak, akik nemrég csatlakoztak a népszerű videómegosztó alkalmazáshoz, feltették a nagy kérdést: mi a hosszú házasság titka? Klárika igyekezett titokzatos maradni, és csak annyit mondott, hogy a titok azért titok, mert senki más nem tud róla. Korda azonban közel sem volt ilyen szemérmes, és huncut mosollyal kijelentette:
Sokat kell szerelmeskedni.
@kordaek_hivatalos Válasz @pókember részére Titok, akkor titok #kordagyorgy #balazsklari #kordagyorgyrepter #hallgasshazait #házasság #házaspár
kiemelt kép: Blikk