Tóth Andi március elején jelentette be, hogy felhagy az énekléssel, vagyis a búcsúlemeze után már nem ad ki új dalokat, és nem lép fel koncerteken sem. Nemrég azonban két fesztivál fellépői között is felfedezték a nevét, így felmerül a kérdés, hogy vajon látjuk-e még őt a színpadon – írta a Blikk.
A lap kiszúrta, hogy a Street Food és Zenei Fesztivál nevezetű eseménysorozat két Tóth Andi-koncertet is hirdet. A programtábla szerint az énekesnő július 14-én Gyömrőn, augusztus 12-én pedig Cegléden lép fel.

Andi menedzsmentje azt mondta a lapnak, hogy egyeztetnek a rendezvényekről.
“A fellépéseket tavaly kötöttük le, és most tárgyalunk a szervezőkkel arról, hogy mi legyen, hiszen Andi kijelentette, visszavonul.”
-mondta az énekesnő munkatársa. A Blikk a szervezőket is elérte.
“Van aláírt szerződésünk, és ahhoz mi ragaszkodnánk, nem véletlenül őt kértük fel. Folynak egyeztetések az énekesnő menedzserével, hogyan tovább. Pereskedni nem szeretnénk, de jó lenne, ha minél előbb kiderülne, hogy számíthatunk-e Andira, mert ha nem, keresni kell helyette más fellépőt, és már nehéz olyat találni, aki ráérne.”
-mondta a fesztivál egyik koordinátora.
kiemelt kép: Glamour