A hat hónapja elvonókúrán lévő színész és Fazekas Vivien most már hívatalosan is elváltak – tudta meg a Blikk.
Mivel a színész jelenleg is elvonókúrán van, a bontópert Skype-on tartották meg.
“Vegyes érzések dúlnak bennem, és igen, ebben sok szomorúság is van. Mert nem úgy fut neki az ember egy házasságnak, hogy válás lesz a vége. Ám az is igaz, hogy a végsőkig kitartottam, miközben olyan lelki sebek keletkeztek rajtam és a kisfiamon, amiket egy életen át hordozunk. Mint mindenből, ebből is sokat tanultam, feltétel nélküli elfogadást, türelmet, támogatást. Azt persze, nem gondoltam, hogy mindezt ilyen áron tanulom majd meg, de ma már, ha szembejön velem egy láthatóan alkoholista ember, az az első, ami eszembe jut, hogy vajon mi vezethette őt idáig. És aztán eszembe jut a családja is, hogy milyen végtelen szomorúság lehet így látni a szerettüket.”
– mondta Vivien korábban a Blikknek. Arról is beszélt, hogy ha a volt férje le akarna ülni vele beszélgetni, annak nem lenne értelme, mert sok sebet tépne fel és Vivien, illetve kisfia sérelmeinek jó részére nem is emlékszik már.
“Azt gondolom, ha egyszer Guszti le is akarna ülni velem, hogy átbeszéljük a múltat, nem lenne miről beszélgetnünk, ő ugyanis a nagy részére nem emlékszik annak, ami történt. A fájdalomra sem, amit okozott nekem és a kisfiamnak. Én pedig már nem szívesen tépném fel a régi sebeket”
–mondta határozottan Fazekas.

kiemelt kép: Instagram