Hirdetés 

A második tárgyalási napja kezdődött meg csütörtökön annak a nyolc éve húzódó pernek, amelyben K. Zoltánt és társait azzal vádolta meg az ügyészség, hogy ismerősi köreikből hoszteszmunkára közvetítettek lányokat elsősorban a Közel-Keletre, de más országokba is – írta a Blikk.

A “fotózásba” bevont lányoktól szexuális szolgáltatásokat is vártak, amiért heti 300 ezer és 2 millió forint közötti összeget lehetett keresni. Akik nem voltak hajlandók szexuális szolgáltatást nyújtani, azoknak továbbra is napi 600 dollár (nagyjából 200 ezer forint) körüli összeget fizettek. Emellett költőpénzt kaptak, és nem kellett fizetniük az utazásért és a szállásért. Ha egy buli elmaradt, a lányoknak akkor is biztosítottak szállodai elhelyezést – írta a lap.

Kedden két tanú meghallgatásával zárult a tárgyalás, ma, csütörtökön pedig némi komplikációval folytatódott a tanúk meghallgatása. A tárgyalás reggel 9 órakor kezdődött a bíróságon, két tanúnak telekonferencián keresztül kellett volna megjelennie, de egyikük sem jelent meg. Az eljárás tíz órakor folytatódott volna egy harmadik tanúval, akinek szintén távmeghallgatáson kellett volna megjelennie, de ő sem jelentkezett.

Végül 10:30-kor az egyik tanú telefonált, aki internetproblémát jelentett. A bíró kérdésére a lány nem tudta fenntartani vallomását, így ősszel lehetősége lesz új vallomást tenni.

Nem sokkal 11 óra előtt a szintén tanúként behívott Hódi Pamela személyesen jelent meg a bíróságon, ügyvédje kíséretében, és hamarosan vallomást tesz.


Hódi Pamela tanúvallomást tesz (Fotó: Tv2)

kiemelt kép: Szombat Online (illusztráció)

/p>