Különösen színes lesz az RTL új tehetségkutató műsorának zsűrije, a coachok között ugyanis Miklósa Erika, Trokán Nóra, Curtis és Manuel foglalnka majd helyet. Ők lesznek azok, akik megpróbláják majd az élő adásokba bekerült versenyzőket felkészíteni a megmérettetésekre és hozzásegíteni a 36 millió forintos fődíjhoz.
Már a sajtótájékoztatón, ahol bemutatták őket a médiának, látszott, hogy lehetnek köztük nézeteltérések – írta a Story magazin. Arra a kérdésre, hogy ki az a zsűritag, aki a legtöbbet sír, Manuelnek volt néhány választékos szava.
“Én is ilyen f*szom filmeken szoktam elsírni magam”
– kezdte Manuel, de a világhírű operaénekesnő rögtön helyre tette. „
“Na! Az első, amit meg fogok szüntetni ebben a csapatban az a káromkodás!”
– jelentette ki Miklósa Erika határozottan. Manuel erre már csak alig tudott reagálni.
„Erika miatt lehet, hogy sokat fogok sírni. Még egy ilyen beszólás, és mindjárt elbőgöm magam…”
-mondta a fiatal ítész.

kiemelt kép: RTL