Csobot Adél a megelőző terápiában hisz. Történt azonban egy olyan komoly sérülés, amely miatt pokoli fájdalmakat élt át. Az énekesnő ma már rendszeresen részesül manuálterápiában az ízületi keringés javítása, a szövetek regenerálódása és az idővel felmerült kisebb fizikai problémák kezelése érdekében – írta a Story.

Kiderült, hogy eddig például nem nyújtott edzés után és így azt sem vette észre, hogy a terhessége miatt a csípője előre tolódott. A terápia során azonban az is kiderült, hogy a bokasüllyedés milyen hatással van a gerincére.
“Ez a fajta odafigyelés erős testtudatot hozott magával. A manuálterápiának hála, látványos fejlődésen megyek keresztül, érzetre és látványra egyaránt. Biztos vagyok benne, hogy ezt a testtudatosság iránti vágyat is a táncnak köszönhetem.”
-mondta Adél, aki azt is elárulta, hogy az egyik táncpróbán eltört az egyik bordája.
“Hetekig nem tudtam aludni, és fájdalomcsillapítón éltem, de rendszeres fájdalmaim a tánctól nem voltak.
De tudom, hogy néhány év múlva már lennének. Azért mentem el már most szakemberhez, mert én nem a tűzoltó jellegű kezelésekben hiszek, amikor már fájdalmas a mozgás, hanem a preventív, megelőző terápiában.”

kiemelt kép: RTL