A népszerű színésznő, Borbély Alexandra egy pillanatig sem tagadta, hogy nagyon rosszul esett neki, ahogy vele és stábjával bántak Hollywoodban az Oscar-díjátadó gálán – írta a Story magazin.
Pár évvel ezelőtt Borbély Alexandra olyan sikert ért el, amelyről sok kollégája csak álmodhatott: a “Testről és lélekről” című filmben nyújtott alakításáért a legjobb európai színésznőnek választották. Egy évvel később ő és stábja nagy izgalommal várták, hogy kiderüljön, a film elnyeri-e a legjobb nemzetközi játékfilmnek járó Oscar-díjat. Nehéz elképzelni, milyen lehetett számára egy kis országból a Los Angeles-i vörös szőnyegre lépni, de a színésznő bevallotta, hogy nagyon is kívülállónak érezte magát a helyzeten.
„Maga az esemény úgy hatott rám utána, hogy jól gondoltam, hogy nekünk itt semmi keresnivalónk. Mert senkik voltunk. Ez lehet, hogy durván hangzik, de ott azt mondták nekünk, amikor fotóztak a vörös szőnyegen, hogy ’ki a színésznő és a ki a rendező? Kik ezek?’
– mesélte Alexandra, majd hozzátette, hogy éles volt a kontraszt a berlini és a hollywoodi történet között.
Azt érzed hirtelen, hogy ott voltál Berlinben, és minden csodálatos volt, te voltál az ünnepelt, és rád figyelnek. Ott meg hirtelen egy senki leszel.
-mondta a színésznő, akinek férje, nagy Ervin színész azt mondta a díjátadó előtt, hogy ne görcsöljön, csak élvezze az eseményt. Hát ez nem sikerült…
kiemelt kép: YouTube