Hirdetés 

Csuti közösségi oldalán az egyik fotója alatt meglepő kommentet szúrt ki a Ripost. Gratuláltak az apukának a most született gyermekéhez, Amarához.

Hosszú várakozás és megannyi találgatás után május 11-én délelőtt megszületett Kulcsár Edina és G.w.M. kislánya, Amara! Már a szülést megelőző hetekben azt találgatták a rajongók az interneten, hogy az egykori szépségkirálynő hetekkel korábban talán már szült, de volt néhány önjelölt matematikus is, akik még a pontos dátumot is megpróbálták kiszámolni, igaz  sikertelenül. Amint azt minden létező újság és portál megírta, Amara csütörtökön született egy budapesti magánkórházban, G.w.M pedig végig a felesége mellett volt. Azóta több fotó is megjelent a családról, a rajongók pedig elárasztották azokat a gratulációkkal – igaz, némelyiket rossz személynek címezték!


G.w.M gyermekének születése alkalmából Csutinak gratuláltak (Fotó: TV2)

A kommentelők jópár követőt megleptek azzal, hogy Kulcsár Edina volt férjének, Csutinak gratuláltak a babához, pedig ők már már tavaly nyáron különváltak. Azt nem tudni, hogy a komment írója komolyan gondolta-e, vagy trollkodni próbált, de az sejthető, hogy váratlanul érte az üzletembert a fotója alá írt gratuláció.

Fotó: Ripost / Instagram

kiemelt kép. Life TV

/p>