Károly király és Camilla királynő koronázására május elején került sor, amelyet a világ nagy érdeklődéssel figyelt tekintettel arra, hogy nem mindennapi, egyedülálló eseményről volt szó. A királyi pár első hivatalos fotója nemrég került fel a királyi család hivatalos közösségi oldalára, de a kommentek, amelyeket Camilla kapott, finoman szólva sem voltak túl pozitívak – írta a Twice.hu.
Május 6-án a 74 éves Károlyt -aki elég sokáig készült erre- királlyá koronázták, feleségét, Camillát pedig királynővé avatták. A brit királyi pár nemrég osztotta meg hivatalos fotójukat a királyi család Instagram-oldalán, emellett Camilla első koronázási portréja is megjelent a közösségi oldalon. Az alattvalók reakciója negatív értelemben elsöprő volt. Valószínűsíthető, hogy Camilla nem mutatja meg a barátnőinek a kommentekből felé áradó ellenszenvet, bár minden bizonnyal ők is látták már ezeket.
- Lady Di az én királynőm !!!!
- Nem királynő…
- Ez annyira nem helyes…
- Egyszerűen nem tudom elfogadni őt királynőnek. Kényszerítette magát királynőnek, azzal, hogy viszonya volt Charlesszal, miközben Diana felesége volt. Micsoda pofon Williamnek és Harrynek. Nem igazán jó példakép. Hé, gyerekeknek viszonyuk van, és te jó királynő lehetsz lol! Akkor a legjobbat kívánom, de nem érzem jól magam. Sértőnek tűnik Erzsébet királynővel szemben.
-
Lady Di az igazi királynő!
-írták a kommentelők. Igazából a kellemetlen az, hogy egyetlen pozitív kommentet sem kapott, többen azt is kifogásolták, hogy az Instagramon nem lehet diszlájkolni (nem kedvelni) a bejegyzéseket, mert ha lehetne, akkor ezt megtennék.
kiemelt kép: Getty Images