Nagy Melanie, G.w.M. exe és két gyermekének édesanyja a rapperrel való szakításáról beszélt egy interjúban a hot! magazinnak.

„Anyukák ezrei maradnak egyedül, semmivel nem érzem magam másabbnak náluk. Annyi a különbség, hogy az én életem legnehezebb időszaka a nagy nyilvánosság előtt zajlott. Lépéskényszerben voltam, és egy év után büszkén mondhatom, van látszata annak az energiának, amit belefektettem. Fontos, hogy amikor az ember a legkilátástalanabbnak látja a helyzetét, akkor sem szabad szétesni”
G.w.M. exe így folytatta:
Én a szívem legmélyebb szeretetéből szültem a két gyerekünknek, ezért a férjemnek tekintettem Márkot. Amikor kiderült a megcsalás, sokkos állapotban voltam, de adtam időt magamnak. Kértem, hogy vigyék el pár napra a gyerekeket, amíg összeszedem magam.
A lap megjegyzi: Melanie azóta szemöldökspecialistaként és sminkesként dolgozik.
“A lányommal az ovis pszichológus foglalkozik, hogy feldolgozza a történteket. Ami engem illet, most a munkámra koncentrálok. Nem hiszem, hogy beleférne egy komoly kapcsolat az életembe. Szívesen ismerkedem, barátkozom, de ennél többre egyelőre nem vagyok nyitott.”
– mondta el Nagy Melanie a hot!-nak, de az RTL Reggelijében is mesélt erről az időszakról.
kiemelt kép: Life TV/ Instagram