Hirdetés 

Kiszel Tünde a Story magazinnak adott interjút, amelyben arról is beszélt, hogy az elmúlt évtizedekben egy olyan karaktert kapott nyilvánosan, aminek semmi köze hozzá. A műveltségére sajnos nem volt szüksége a televízióknak, sokkal inkább a showbiznisz által elfogadott és preferált karakterre.

A naptárdva arról is beszélt, hogy mostanában mivel foglalkozik.

Nemrég egy esküvőn is én voltam a sztárvendég. Ujjongtak, amikor beléptem, szóval lubickolok az emberek szeretetében. Emellett szépségversenyeken zsűrizek, tévés felkéréseknek teszek eleget”.

A naptárdíva vallja, hogy rengeteg szépet kapott a celebvilágtól, de ettől függetlenül nagyon felreismerték őt az emberek.

A műveltségem nem kellett a tévében, és rám erőltettek egy karaktert, ami igazából nem én voltam. A showbiznisz már csak ilyen, és nehéz kilépni, ha már beskatulyáztak. Megértem, hogy kevésbé lett volna érdekes, ha a négy és fél órás Wagner-operákról mesélek, amiket kis koromtól faltam, holott köztudottan nehezen emészthető művek. De olykor azért megvillanthattam a tudásom, és azt például senki sem veheti el tőlem, hogy azon kevesek közé tartozom, akik a nemzet, sőt a világ nagyjaival interjúzhattak. Sinkovits Imrétől Luciano Pavarottin át Sylvester Stallone-ig. Vagy hogy évekig vezettem szenteste műsort a televízióban, mert küldetésemnek éreztem hogy könnyebbé tegyem az ünnepet azok számára, akik egyedül töltik

– mondta Kiszel a magazinnak.


A műveltsége nem kellett a televízióknak (Fotó: TV2)

kiemelt kép: RTL

/p>