Játék közben halt meg az ugrálóvárban egy ukrán kislány. Ugyan elméletileg három ember is figyelt rá, azonban mindhárman annyira bele voltak merülve a telefonjaikba, hogy nem tűnt fel nekik a gyermek balesete és halála – írta az atv.hu.
Egy négyéves ukrán kislány tragikusan elhunyt az ugrálóvárban. A halál oka fulladás volt. A gyerekre hárman vigyáztak, azonban egyikük sem figyelt rá, mivel mindannyian a mobiltelefonjukkal voltak elfoglalva. Az eset a múlt hétvégén történt az ukrajnai Mikolajivban található vidámparkban.
Egy kislány tragikus halálát okozta, amikor belegabalyodott az ugrálóvár szerkezetének kötelébe. Az ugrálóvár három alkalmazottja a telefonjuk miatt nem vették észre a tragédiát egészen addig, amíg az édesanya meg nem kérte őket, hogy nézzék meg a gyermekét, mert már egy ideje nem hallotta nevetni. Miután az ugrálóvár munkatársai megtalálták az eszméletlen gyermeket, megpróbálták újraéleszteni azzal, hogy vizet öntöttek rá, de már késő volt. A rendőrség közölte, hogy az ugrálóvár személyzete felelős az esetért, a 45 éves tulajdonost pedig őrizetbe vették. Ha bűnösnek találják, akár nyolc év börtönbüntetésre is számíthat.
kiemelt kép: Shutterstock