Hirdetés 

Az már előbb eldőlt, hogy az idei szezonban is a Ferencváros nyerte a bajnoki trófeát, ezzel kiharcolva az indulás jogát a Bajnokok Ligája selejtezősorozatában. A Vasas kiesése sem volt már kérdés, viszont maradt izgalom az utolsó forduló szombati mérkőzéseire az OTP Bank Ligában.

A harmadik hely és a vele járó Európa Konferencia Liga indulás joga kérdéses volt, mindezért a Puskás Akadémia és a Debrecen volt versenyben, miután pénteken a Kecskemét bebiztosította az ezüstérmet magának. Amíg a Debrecen az Újpestet fogadta, addig a Puskás Akadémia a kiesés ellen élet-halál harcot vívó Honvéddal játszott. A biztos kieső Vasas pedig az ebben az szezonban is nagyobb reményekkel induló Mol Fehérvárral játszott, amely szintén kiesőjelölt volt a forduló előtt.

A Debrecen végül 2-0 arányban legyőzte az Újpestet, ezzel megnyerve a bronzérmet. A Fehérvár nem bírt a Vasassal, 0-0 lett a végeredény, így a Honvédon múlott a kiesés sorsa, amely mindent megtett a győzelemért, azonban a mérközés 84. percében erősen vélelmes esetben Vad II játékvezető nem ítélt 11-est, amely után a Puskás szinte azonnal vezetést szerzett a kinyílt és akkor már emberhátrányban játszó Honvéd ellen. A  drámai mérközésen végül a PAFC 2-1 arányban verte a Budapest Honvédot, amely története során másodszor esett az első osztályból.

A Ferencváros holnap Mezőkövesden játszik, majd ezután az MVM Dome-ban tartják az ünnepélyes aranyérem és bajnoki kupaátadót. A mérkőzést és a bajnokavatást az M4 Sport élőben közvetíti.

kiemelt kép: Propeller

/p>