Lang Györgyi és Falusi Mariann hosszú éveken át voltak a Klubrádió “Ötös” című műsorának műsorvezetői. Az ikonikus páros hatalmas hallgatótábora most a mély gyász mellett újabb rossz hírt kapott. Falusi Mariann ugyanis úgy döntött, hogy Lang Györgyi halála után nem tér vissza a műsorba.
„Az elkövetkezendő időszakban megpróbáljuk pótolni a pótolhatatlant ebben a szerdai két órában, hogy közben a rádió megtalálhassa azt, aki méltóképpen tudja folytatni, amit Lang Györgyi és Falusi Mariann, valamint szerkesztőjük, Kelecsényi Krisztina hosszú évek alatt képviselt. Teljesen érthető módon Mariann ezt teljesen egyedül már nem viszi tovább. Ez nehéz lesz nekünk is, és szerintem önöknek is. Addig mi, klubrádiósok felváltva vezetjük a műsort hasonló formátumban, és mindenekelőtt – reményeink és törekvésünk szerint – abban a szellemben, ahogy ezt megszokhatták”
– tájékoztatták a hallgatókat a Klubrádió “Ötös” című műsorának szerdai adásában.
kiemelt kép: Femina.hu