Péter Szabó Szilvia az érzelmek hullámvasútját élte át az elmúlt 13 évben. Kezdetben a NOX zenekar hatalmas sikert aratott, de 2009-ben személyes problémák miatt hatalmas érzelmi válságba keveredett, ami elől külföldre menekült -erről beszélt az énekesnő a #nofilter – Nők, filter nélkül Köböl Anitával adásában.
“Aranykalitkába voltam zárva, de nem éreztem, hogy abban vagyok. Amikor 2009-ben összeomlott az életem, amikor kicsúszott a talpam alól a talaj, és itt hagytam mindent, akkor kezdett kitisztulni a kép. Mint amikor felszáll a köd, és elkezdesz tisztán látni egy csomó mindent. Amikor egyre jobban láttam, hogy mi zajlott körülöttem, valójában milyenek voltak az emberek, a kapcsolatok, akkor döntöttem úgy, hogy el kell mennem azért, hogy visszakapjam a fényem, hogy újra tudjak adni az embereknek. Nem tudtam, hova megyek, nem tudtam, meddig leszek ott, és visszajövök-e egyáltalán. Nekem akkor kiszakították a lelkem.”
-mondta a hangjában keserűséggel az énekesnő.
Péter Szabó Szilviát minden fellépésére egy komplett stylist csapat kíséri
“A fájdalom teljesen maga alátemetett, olyan volt, mint amikor azt sem tudod biztosan, miként kell levegőt venni, annyira fulladsz. Megérkeztem Ausztráliába, tanultam, dolgoztam, és rengeteget sírtam. Az egyik kedves barátom nem bírta látni, hogy mindennap sírok, ezért azt mondta: a hétvégén menjek el vele dolgozni. Azonnal igent mondtam, de fogalmam sem volt, hová megyünk. Elmentünk egy nagy füves területre, ahol – mint megtudtam – a Brisbane Future Festivalt rendezték meg: negyvenezer látogató, rengeteg koncert, sztárfellépők – itt mi voltunk a takarító személyzet. De nem törődtem a helyzettel, buliként fogtam fel. Épp szemeteszsákokat kellett a kukákba tenni, amikor meghallottam egy ismerős hangot: a lábdob hangját. Épp hangbeállás volt. Én pedig ott álltam szemeteszsákkal, kukával a kezemben mint takarító személyzet úgy, hogy előtte én álltam színpadon egy együttes frontembereként. Ott kaptam az arcomba szívlapáttal egy maflást, és megmutatta nekem az élet azt, ahonnan jöttem, és ahol most vagyok. Óriási volt a kontraszt. Akkor felnéztem az égre, és megköszöntem ezt a pillanatot. Ez meghatározó alapköve volt az épülésemnek”
-mesélte az énekesnő a műsorban, amit a Story magazin szemlézett.
kiemelt kép: TV2