Hirdetés 

Lajtai Kati Palik László műsorában mesélt a Crystal zenekar sikereiről és kulisszatitkokról is mesélt. Emellett elárult néhány részletet Kasza Tibivel való kapcsolatáról is és a szakításukról.

Kati a háromtagú zenekar feloszlása után is aktív maradt a szórakoztatóiparban. A televízióban énekoktatóként vesz részt a Sztárban sztár és a Sztár leszek című műsorokban, és egy másik tehetségkutatóban zsűritagként is tevékenykedett. A zenekar 1998-ban kezdődött történetére visszagondolva elmondta:

“A Crystal egy bő tíz évet körülölelő, öt-hat lemezes, igazán sikeres zenekar volt, ahonnan én aztán elköszöntem. Ennek sok oka volt, talán azt emelném ki, hogy egyszerűen elváltoztunk egymás mellől Kasza Tibivel, akivel eleve sem voltunk nagyon hasonlóak.”

fogalmazott Kati, mire Palik emlékeztette az énekesnőt, hogy ő Tibivel 17 éves koruk óta jártak, és a diákrománcnak indult kapcsolatuk nyolc évig tartott.

Hoppá! Brutális izompacsirtává gyúrta ki magát Kasza Tibi

“Mikor a zenekar elindult, mi már a kapcsolatunk igazán utolsó szakaszában voltunk.”

– mondta nosztalgikus hangulatban Lajtai.

A második lemezt már úgy csináltuk, hogy nem együtt voltunk, akkor már szakítottunk. Tulajdonképpen zenekar nagy részét úgy csináltuk meg, hogy az már csak munkakapcsolat volt.

-tette hozzá az énekesnő, aki részleteket is elmesélt a szakításukról.

“Nem egy klasszikus szakítás volt. Hosszútávon azért elváltoztunk egymás mellől, de eleve más típusú személyiségek voltunk.  Nagyon hosszú kapcsolat volt, a kelleténél is tovább tartott. Egyszer aztán azt mondtam: figyelj Tibi, nem kéne ezt már abbahagyni? Van ennek még értelme? Aztán pár hét múlva azt mondta: Figyelj, Kati, asszem’ igazad van Ugye? Ki kellett várnom. Kifáradt dolog volt párkapcsolatilag mindkét részről. Ezután elindult mindkettőnknek más irányban a magánélete.”

-idézte fel nosztalgikus hangulatban a történteket Lajtai Kati.

kiemelt kép: TV2

Kasza Tibi beszólt Peter Srámeknek: “a nemzeti aranytartalékot viseli ebben a pillanatban…”

/p>