Már több mint egy éve, hogy Szabó András és Kulcsár Edina bejelentették válásukat. Tavaly év végére a válás véglegessé vált, Edina pedig azóta újra férjhez ment G.w.M.-hez és nemrég közös kislányuk, Amara is megszületett.
Mindeközben Csuti is kereste az igazit és egy-két rövidebb kapcsolat után meg is találta azt a nála jóval fiatalabb Sudás Bianka személyében.
Eljött az igazság pillanata: Csuti mindent elmondott új szerelméről!
Az üzletember most a Tényeknek tett említést a házzasságról.
“Én abszolút hiszek benne, én nem a házasság intézményében csalódtam. Csak azért, mert egyszer elváltál, kétszer elváltál, vagy háromszor elváltál, ugyanúgy rád találhat a nagybetűs szerelem. Ha meg rád talál, és az életetek ott tart, hogy ezt szeretnétek megpecsételni mondjuk egy házassággal, akkor miért ne tennétek? Tervezem azt, hogy minél többet tapasztaljunk egymásból, tervezem, hogy ő minél többet tapasztaljon belőlem és belőlünk, tehát ez egy fontos pontja a mi kapcsolatunknak, hiszen természetesen ott vannak a gyermekeim. Ezen az úton mi jól haladunk előre. Nagyon jó megélni azokat a szakaszokat, ahol nekünk le kell ülni beszélni, és érdekes, hogy régen én ezt egy tehernek fogtam fel.”
-mondta az üzletember, aki szeretné teljesen elmélyíteni a kapcsolatot párjával.
kiemelt kép: Instagram
A születésnapját ünneplő Csuti kipattintotta magát, lányok ezrei bomlanak érte – fotó