Hirdetés 

Havas Henriknek szokatlan véleménye van Friderikusz Sándorról és Náray Tamásról, mindkettőjüket tehetségtelennek tartja, azt azonban elismerte, hogy mindketten felkészültek és profik. Önmagában persze véleménye mindenkinek lehet, ez senkit sem zavar. Havas Henrik azonban valamiért úgy érezte, hogy ezt most ki is kell mondania.

A múlt heti Friderikusz podcast vendége Náray Tamás, a beszélgetés pedig mélyen megérintette Havas Henriket, aki egy hosszú posztot szentelt annak, hogy erről leírja a véleményét. Erősen be is kezdett:

„Két felkészült, alapos szakember, sajnos mind a kettő tehetségtelen.”

-írta Havas, majd így folytatta:

„Friderikusszal kezdem, ő a televíziózásban mindent tud abból, ami engem soha nem is érdekelt: odafigyel a díszletre, a kellékekre, gondja van a fényre és a hangra, a legjobb szakemberek készítik számára a háttéranyagokat. (…) Úgy tud feltenni kérdéseket, hogy azt se tudja, miről van szó, és ami számomra igazán lenyűgöző – legalábbis ezt mondják – saját maga vágja meg az anyagait. Ez azt jelenti, hogy óriási türelemmel szerkeszt, tudja, hogy mi a fontos és mi az, amit ki kell hagyni. Azt a laikusok számára jegyzem meg, hogy ez egyszerűen sziszifuszi munka. Szóval ő szinte mindent tud a televíziózásról, amihez én hülye vagyok, csak az a kis apróság hiányzik belőle, ami bennem megvan: a tehetség”

-idézte a Blikk Havast a 24.hu cikkéből.

A teljes bejegyzést  IDE KATTINTVA lehet elolvasni.

kiemelt kép: TV2 / RTL

Lesz folytatás? Elküldték a tévétől Havas Henriket

 

/p>

Discover more from Reflektoronline

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading