Hirdetés 

Nagy Ferót kemény rockerként ismerik, de a szíve pillanatok alatt megolvad, amikor találkozik az unokáival. Ezúttal a nagyapai öröm örömökről beszélt a Mokábban.

Nagy Feró: “Hadd nyaljam már azt a s*gget, ami nekem tetszik”

Nagy Feró, a Beatrice frontembere a minap a Mokka vendége volt, ahol a nagyszülőség örömeiről és a négy unokájával való kapcsolatáról beszélt. Megosztotta, hogy Nimróddal a legerősebb kapcsolata, hiszen nagyon hasonló a személyiségük, azonban a többi unokájával is nagyon erős a szimbiózis, akik egyébkéntimádják a kemény, rockslágereit. Gyakran követelik tőle valamelyik klasszikusát, a “8 óra munka”-t vagy az “Azok a boldog szép napok”- at.

“Én úgy gondolom, hogy egy nagypapának és egy nagymamának az a dolga, hogy minden olyan dolgot megcsináljon az unokájával, amit a szülei nem engednek. Mert a szülői terror az szörnyű…”

-mondta nevetve az énekes, aki elmesélte, hogy kisebbik unokája két éves, még szinte beszélni sem tud, de rendszeresen felhívja őt.

Már kétévesen fel tud hívni! Hihetetlen! Alig tudunk beszélgetni, mert ő még alig beszél, és akkor én elsírom magam, olyan boldog vagyok!

-mondta lelkesen az énekes.

kiemelt kép: RTL

 

Nagy Feró: “Én egy kicsit fideszes szemüveggel nézem a világot (…) ami jó, az jó”

/p>