Varga Judit igazságügyi miniszter vezetheti a Fidesz listáját a 2024-es európai parlamenti (EP-) választáson, ezért lemond posztjáról – írta szerdán az MTI.
A miniszterrel készült interjúban a Magyar Nemzet azt írta, hogy az értesüléseiket az igazságügyi miniszter nem kívánta megerősíteni, mert erről még a Fidesz elnökségének is döntenie kell. Az azonban biztos, hogy a választás után az EP-ben szeretné a magyar emberek érdekeit képviselni, s addig is aktívan bekapcsolódik a kampányba, és hogy ezt teljes erőbedobással megtehesse, lemond miniszteri posztjáról.
“Varga Judit a konzervatív erők megerősödését reméli, és további munkájával ezt a célt fogja szolgálni” – olvasható az interjúban. A miniszter egyebek mellett azt mondta, hogy a 2024-es EP-választásnak most nagyon nagy a tétje: konzervatív fordulatot kell elérni az európai intézményekben, és ebben szeretne aktív szerepet vállalni. Hozzátette, nem titkolt célja, hogy az európai kapcsolatrendszerben sokkal több szövetséget építsen, és ehhez az európai politikával kell fő szabály szerint foglalkozni.
“Azt látjuk, hogy egy éledő konzervatív mozgalom bontakozik ki Európa-szerte. Erre kell alapozni. Mindig azt mondtam, hogy nem az számít, ki, milyen pártcsaládhoz tartozik, a lényeg az, hogy meg kell dönteni az unióban uralkodó aránytalan balliberális túlsúlyt”
– fogalmazott.
A miniszter szerint mindazokat a feladatokat, amelyeket a kinevezésekor elvállalt, elvégezte. Az elmúlt időszakban sikerült két nagy megállapodást is tető alá hozni Brüsszelben:
“decemberben a kondicionalitási eljárásban léptünk egy nagyot előre, májusban pedig az igazságügyi csomagot tudtuk lezárni, már csak a végrehajtás maradt hátra.”
A klasszikus igazságügyi területeken különösen büszke arra, hogy az áldozatsegítés országos hálózatát szinte teljesen kiépítették, az utódjának csak át kell vágnia a hiányzó szalagokat. A családjogi jogalkotás terén sokat tettek a gyermekek és a családok jogainak erősítése érdekében a civil szférával és a jogalkalmazókkal együttműködve.
Első kinevezésekor pedig történelmi méretű bírói és ügyészi illetményemelést hajtottak végre.
“Úgy érzem, sokkal többet tudok tenni a jövőben, ha az én elköteleződésem a magyar emberek érdekei iránt most már az európai politikában kap főszerepet. Európa jövője szempontjából most a kampány az elsődleges: el kell hitetni az európai jobboldallal, a konzervatívokkal, hogy képesek megnyerni ezt a választást. Ez a munka pedig teljes embert kíván”
– emelte ki Varga Judit.
kiemelt kép: EuroNews