Hirdetés 

Mióta kiengedték a házi őrizetből, Fekete Dávid előtt rengeteg új lehetőség adódott. Most már nyitott a szerelemre és pontosan tudja, hogy mit keres a leendő társában. Az énekes reagálva a pletykákra azt is elárulta, hogy az igazit még nem találta meg.

Kiderült: Pénzért hirdeti magát Fekete Dávid! – fotó

A Bors újságírója látogatta meg dunaújvárosi munkahelyén a 322 milliós csalással vádolt Fekete Dávidot. Az énekestől  2021-ben vált el a felesége, Regina. Most a Győri Járásbíróság döntése nyomán lehetőséget kapott arra, hogy Győrben szabadon mozoghasson. Az énekes életében ezzel új kapuk nyíltak ki, hiszen lehetősége van arra is, hogy hölgyekkel ismerkedjen. A napilap arra volt kíváncsi, hogy Fekete Dávid szíve foglalt-e.

Jelenleg nyitott vagyok! Randizok, de még senki nem csavarta el a fejemet!

-kezdte a Borsnak a jelenleg szabadlábon védekező énekes, aki azt is elárulta, hogy rengeteg üzenetet kap hölgyektől, azonban komoly kritériumoknak kell megfelelnie a választottjának.

Elkezdődött Fekete Dávid tárgyalása: a végén akár 15 évet is kaphat

“Bár klisésen hangzik, hölgyek terén nem feltétlenül a külső a legfontosabb. Sokkal jobban számítanak a belső értékek. Fontos, hogy milyen hozzáállása van az élethez, melyek a prioritásai. Nyilván felelősséggel tartozom a két pici gyermekem iránt, így az is fontos, hogy elfogadja a fiúkat és tudjon azonosulni velünk. Persze a szeretetet nem lehet ráerőltetni senkire, de ez határozottan egy jó pont.”

-mondta Fekete, akiről a szomszédai árulták el nemrég, hogy egy titokzatos szőke hölgy látogatja rendszeresen. Kettőjük viszonya szemmel láthatóan több, mint baráti.

@borsonline

#feketedávid #szerelemm #bulvár #gyerekek #megasztár #bors #nekedbee #fy #énekes #randi

♬ eredeti hang – Bors – Bors

kiemelt kép: Instagram

Augusztusban koncerttel térhet vissza a többszázmilliós csalással vádolt Fekete Dávid!

/p>