A Ferencváros kiesett a Bajnokok Ligája selejtezőjéből, miután az első fordulóban idegenben elért döntetlent követően 3-0-s hazai vereséget szenvedett a feröeri KÍ-től 18 ezer néző előtt. A magyar csapat most az Európai Konferencia Ligában folytatja európai szereplését, ahol a következő ellenfél az ír Shamrock Rovers lesz.
A Ferencváros idei első hazai Bajnokok Ligája-mérkőzésén a 89 éves Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze végezte el a kezdőrúgást. A zöld-fehérek igencsak álmosan kezdték az összecsapást a rekkenő hőségben, nem estek neki az esélytelenebbnek tartott feröeri riválisnak, amely ezt kihasználva már az ötödik percben veszélyeztetett egy szögletet követően. Ekkor még Dibusz menteni tudott, de néhány perccel később a vendégek 11-esénél már a válogatott kapus sem tudott segíteni. A hidegzuhannyal felérő gól sem rázta fel a magyar bajnokot, amely csak meddő mezőnyfölényt tudott kiharcolni. Az FTC fásultan és a támadó harmadban elképzelés nélkül futballozott, így a szervezetten védekező riválist nem sikerült zavarba hoznia, az első komolyabb hazai lehetőségre húsz percet kellett várni. A szurkolók az ivószünetnél skandálták először az „ébresztő” rigmust, félóra elteltével pedig ennél is élesebb kritikával illették a csapat játékát, miközben hazai labdavesztés után a feröeriek egy gólvonalig kijátszott ziccert értékesítve megduplázták az előnyüket. A szünetig hátralévő időben a Ferencváros valamelyest fokozta a nyomást, de szépíteni nem tudott, sőt, a túlságosan kint álló Dibusz potyagólt kapott, mert visszafelé futva nem találta el a szélről kapura lőtt labdát…
A folytatásban hiába birtokolta jóval többet a labdát és próbálkozott átlövésekkel a Ferencváros, igazi helyzete továbbra sem akadt, ezzel szemben egy újabb vendégkontra végződött ziccerrel, de Dibusz ezúttal bravúrral hárítani tudott. Sztanyiszlav Csercseszov hitehagyott együttesén sem a szünetben, sem az 57. percben végrehajtott kettős csere nem segített, ugyanúgy csak meddő mezőnyfölény jellemezte a találkozót, mert a vendégek védelme szinte hiba nélkül játszott. A 65. perctől fokozódott a nyomás a feröeri kapun, de hazai gólt továbbra sem ünnepelhetett a publikum, így a 75. percben elfogyott a türelem: a drukkerek „auf Wiedersehen” és „ruszkik haza” rigmussal követelték az orosz vezetőedző távozását. A hajrára teljesen szétesett a Ferencváros, amely Dibusz újabb két védésével kerülte el, hogy még megalázóbb különbségű vereséget szenvedjen a félprofi ellenféltől… Az elszánt feröeri csapatot éljenzéssel és vastapssal jutalmazta a közel húszezres nézősereg, a sajátjait pedig kifütyülte.
A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Sztanyiszlav Csercseszov még azt mondta, hogy alszik egyet a hogyan továbbra, de Kubatov Gábor megelőzve a következő éjszakát menesztette az orosz – oszét edzőt.
BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
FERENCVÁROS–KÍ (feröeri) 0–3 (0–3)
Budapest, Groupama Aréna, 18 187 néző. Vezette: Smajc (szlovén)
FTC: Dibusz – Botka, S. Mmaee, Knoester, Civic (Marquinhos, 75.) – Baráth (Ben Romdan, a szünetben), Gojak (Makreckis, a szünetben) – Abu Fani, Zachariassen (Lisztes, 57.), A. Traoré (Owusu, 57.) – Varga B. Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov
KÍ: J. Johansson – B. Petersen, Faerö, Forren – R. Joensen (Patrick Da Silva, 75.), Andreasen, D. Pavlovics (Hansson, a szünetben), Danielsen – Frederiksberg (Mikkelsen, 56.), Kassi (Gussias, 73.), Kronberg (Latif, 90+4.). Vezetőedző: Magne Hoseth
Gólszerző: Frederiksberg (8., 32. – az elsőt 11-esből), Kassi (45+3.)
Továbbjutott: a KÍ, 3–0-s összesítéssel
kiemelt kép: EuroSport
forrás: MTI