Az egész országot lesújtotta Lang Györgyi halála. A betegségével dacoló, a negatív gondolatoknak mindig hátat fordító életigenlő énekesnő örökre nyomot hagy több generáció szívében.
Vannak azonban, akik sokkal közelebbről ismerték, mint egy rajongó. Györgyi barátai családként vették őt körül, csakúgy mint egykori párja, Kulka János, akivel az utolsó pillanatig napi kapcsolatban voltak, mitöbb, ő is ott volt a búcsú pillanataiban. Erről a Nők Lapjának beszélt megtörten a színész.
„Györgyi meghalt, nagyon megviselt. Györgyi jóbarátom volt. Tényleg! A legjobb.
Ott ültem mellette, fogtam a kezét, simogattam az arcát, amikor elment.
A halála előtt másfél hónappal azt mondta: ’Elfáradtam, Jancsi.’ Érezte…”
– kezdte Kulka a Nők Lapjának, majd így folytatta:
„Tudta, hogy meg fog halni, de nem beszélt róla. Mariann-nak elmondta, mit szeretne, ha majd… Okos volt. Igaz jóbarát. Naponta mentem hozzá, jókat pletykáltunk, dumáltunk. Györgyi tele volt életigenléssel. Egyenes volt, kimondta, amit gondolt, egyszerre volt erőszakos és vicces nő. Nagyon szerettem. Nagy kegy, hogy körülvehettük őt. Csodásan ápolták. Az ápolónő ellátta, mi, a barátai mellett voltunk az utolsó percig. Akkor is, amikor az utolsó időben szinte állandóan csak aludt. Hányszor vittem az ebédet… Jaj, istenem! Beszéljünk másról.”
-emlékezett Kulka János.
kiemelt kép: Promotions.hu
Egy korszak vége! Falusi Mariann meghozta a fájó döntést, egyedül nem megy tovább…



