A színpadon egy ideje egy csapatot alkot az egykori Josh és Jutta frontembere Josh, valamint a Desperadoval kenyeret törő kitűnő énekesnő Betti. Élő koncertjeiken igazi retro őrületet élhetnek át a rajongók, hiszen repertorájukban a két együttes legnépszerűbb slágerei, valamint az új saját dalaik is szerepet kapnak.
A koncertnaptár egész évre tele van, az élő retro bulikon tombol a közönség, azonban az augusztus 20-i hétvége kishíján tragédiába torkollt.
Gábor Betti, a Desperado énekesnője: „Sok olyan sérelmem volt, amit nem tudtam hová tenni…”
Nem minden úgy sikerült, ahogy tervezték. Amikor az egervári bulijukra tartottak az autópályán, már érezték, hogy valami nincs rendben a kisbusszal. Meg is álltak az út szélén, de először nem találtak semmi veszélyeset az egyik gumiabroncsban, ami aztán nem sokkal később szó szerint darabokra hullott.
„Visszagondolva nem feltétlenül a legjobb döntés volt, hogy az első ellenőrzés után továbbmentünk, de amikor a pályán félreálltunk és megnéztük, mi olyan furcsa a kerékkel, nem igazán láttunk semmi különöset. A kerékvédő burkolat egy picit meg volt szakadva, de simán vissza tudtuk tenni. Már nagyon közel jártunk Egervárhoz, így el is indultunk. Pont az érkezés pillanatában durrant el a gumi. Akkor láttuk, hogy a felni gyakorlatilag megette az abroncs belsejét és csíkokat hasított belőle” – kezdte lapunknak az énekes, aki nagyon hálás a sorsnak és a gondviselésnek, hogy nem nagy sebességnél történt a baj. „Nincs az a fellépés, ami fontosabb lehet a testi épségünknél, netán az életünknél. Ha csak sejtettük volna, hogy ekkora a gond, biztosan nem indulunk tovább. Azóta is folyamatosan hálát adok minden szentnek, hogy már érkezéskor, nagyon lassú tempónál adta fel az abroncs”
– idézte a Ripost Josht.
„Egervár település összefogott értünk, amire hatalmas szükségünk is volt, mert a defektünk után kiderült, hogy valamelyik szervizelés során ellopták a kisbuszból a teljes kerékcsere készletet. Nem volt meg a kerékkulcs és az emelő sem, ráadásul speciális kulcs kellett volna, ami sajnos senkinél nem volt a településen. Végül Szombathelyről érkezett egy gumis, aki szintén csak annyit tudott megállapítani, hogy neki sincs megfelelő eszköze” – idézte fel a pechszériát a Ripost-nak az előadó, akire ekkor rámosolygott a szerencse, vagyis inkább a település polgármestere. „Szinte hihetetlen, de Egervár polgármestere akcióba lendült és szerzett nekünk egy kisbuszt kölcsönbe, majd ígéretet tett arra, hogy mire végzünk a következő fellépésünkkel, megoldják a kerékcserét és már a saját járgányunkkal indulhatunk haza”
– mesélte az énekes.
@joshszarvas Ezt megúsztuk, durván defektet kaptunk… #joshesbetti #joshesbettilve #neked #fyp #fy #gaborbetti #joshszarvas #defekt
kiemelt kép: Instagram / Josh



