Hirdetés 

Szerdán robbant a hír, miszerint a népszerű rapper, Varga Márk, alias G.w.M és a Király, Zámbó Jimmy rokoni kapcsolatban állhatnak.

Hoppá! Nem várt bejelentést tett Kulcsár Edináról G.w.M.

A rapcsászár elmesélte, hogy anyai ágon Zámbó a cslád, és hozzátette azt is, hogy gyermekkorában sokat találkozott Jimmyvel.

“Édesanyám részéről az összes felmenőm zenész volt. Anyai részről a nagy­ma­má­mék Zámbók, kiskoromban a dé­di­ma­mám­hoz sűrűn járt fel Jimmy, és játszott is velem, de nagyon kicsi voltam, így csak halvány emlékeim vannak róla. Így aztán lehet, hogy van rokoni kapcsolat is köztünk. Nekem ez az út adott volt: vagy csibész leszek vagy zenész. Így ötvöztem ezt a kettőt, és most itt ülök, de szerencsére inkább zenész lettem.”

-mondta a rapper, erre pedig a Borsnak Zámbó Krisztián reagált.

“Nem tudom igazolni, se cáfolni azt, amit Márk mond. Tehetséges srác, jó zenész, és egyáltalán nem szégyellném, ha rokonok lennénk, sőt!”

-kezdte az énekes, aki hozzátette, nem érti, hogy ez a téma most honnan került elő.

“Márkkal ismerjük, kedveljük egymást, de ez még nem merült fel eddig. Nem tudom, most hogyan került ez a dolog elő, de nem bánnám, hiszen Márk tehetséges zenész. A múltkor a Tóth Andi  kitalálta, hogy az ő ereiben is csörgedezik “Zámbóvér”, és azt sem bánnám. A Zámbó család elég terebélyes, nagyon sokan vagyunk, bármi megeshet!

-mondta a Király fia.

kiemelt kép: RTL / Instagram

 

G.w.M-et hazugságvizsgálóra tették, az eredményen ki is akadt! – videó

/p>