Hirdetés 

Szegedi Fecsó Vasvári Vivien után gyorsan megtalálta élete szerelmét Géczi Bea személyében, aki nemcsak példás édesanya, de Blondie művésznéven a zenei karrierjét is egyengeti egyre nagyobb sikerrel.

Blondie kedvéért ördöggé változott Szegedi Fecsó – erotikus fotót mutattak

Az énekesnő dalainak producere G.w.M, a rapcsászár neve pedig mindig garancia a sikerre. A legújabb, csütörtökön megjelent slágergyanús dal gyakorlatilag egy szerelmi vallomás Fecsó felé, aki szerepel is a videóban.

“Amióta Elliot megszületett, Fecsóval nagyon összecsiszolódtunk, egyáltalán nem veszekszünk. Úgy érzem, mindketten megkomolyodtunk és tényleg egy család lettünk, a két nagy testvér is nagyon szereti a picikét. Úgy látszik, hogy nekünk ez kellett.”

-mesélte Blondie az elmúlt időszakról a Borsnak, majd azt is hozzátette, a kapcsolatuk pont olyan, mint a régi öregeké, egy életen át tart és napról-napra egyre jobban elmélyül.

“Fecsó is mondta, hogy amióta látja, milyen szépen bánok a kisfiunkkal, még jobban felnéz rám mint nőre és sokkal jobban szeret. Nálunk most mindent beborít a rózsaszín köd.”

– mondta boldogan és hozzáfűzte, mindketten lenyugodtak.

“Már nem a bulik körül forog az életünk, hanem a gyerekekkel szervezünk közös programokat és nagyon élvezzük! Mondjuk ki, most már csak értük élünk. Nagyon szeretjük őket és nagy családra vágyunk!”

– jegyezte meg a szőke szépség, aki szerelmével együtt nagyon bízik abban, hogy egy nap kislányuk is születik majd, bár egyelőre még nem tesznek konkrét lépéseket ennek érdekében.

kiemelt kép: Instagram

 

Döbbenetes: Szegedi Fecsó menyasszonya egy szájfeltöltés miatt nem tud mosolyogni!

/p>