Hirdetés 

Aki szülő, az pontosan tudja, átérzi, hogy a legnagyobb felelősségünk az, hogy jól neveljük gyermekünket. Mindent megteszünk azért, hogy jó példát mutassunk neki, és ezáltal nagybetűs emberré, kötelességtudó, tisztességes és lelkiismeretes felnőtté neveljük a csemeténket.

Tudja milyen érzés, ha holnap nincs mit enni – a hajléktalanokat segítő 19 éves fiú a Reggeliben is megszólalt

Nancy és Irwin Virtudazo ebben az élen járnak, ugyanis kisfiuk még csak 7 éves, de már most mások segítésére költi minden zsebpénzét ahelyett, hogy saját magának vásárolná meg azt, amire vágyik – írta a twice.hu.

A kis Dylan Virtudazo ránézésre épp olyan mint bármelyik korabeli kisfiú. Tele van élettel, gyermeteg álmokkal, de persze ha néha a csínytevések elcsábítják, arra sem mond nemet. Ugyanakkor van benne valami különleges erő, egy páratlan önzetlenség, ami kiemeli őt a hétévesek közül, ez az, amit a nevelésének köszönhet. A kisfiú ugyanis minden megtakarított zsebpénzét arra fordítja, hogy hálaadáskor csomagokkal lepje meg a hajléktalanokat.

Dylan szülinapi bulija elmaradt a járvány ideje alatt, így az erre az alkalomra kapott pénzt nem tudta elkölteni. A kisfiú pedig ahelyett, hogy elpazarolta volna, eszébe jutott egy jó cselekedet. Dylan az iskolában előállt egy tervvel, ami nagy meglepetést okozott az oktatóknak és a társainak, ugyanis engedélyt kért a szüleitől, hogy az összes spórolt pénzét mások megsegítésére fordítsa. Persze Nancy és Irwin nem mondtak nemet. Az anyuka elmondta, hogy nasikat és higiéniai szereket vásárolt a pénzből a gyermeke.

„Olyan dolgokat választott, amelyekről úgy gondolta, egy rászorulónak szüksége van, hogy jól érezze magát.”

-mondta a büsze anyuka.

Végül a család és a barátok is hozzájárultak a jótékonysági akcióhoz: segítettek Dylannek megtölteni 50 szeretetcsomagot, amelyeket hálaadás napján együtt osztottak szét a hajléktalanok között. Az édesanya egyébként meg is kérdezte fiát, hogy minek hatásásra teszi mindezt, erre a kisfiú csak ennyit válaszolt:

 “Isten egyszerűen csak ilyennek teremtett!” 

-mondta. Az anyuka bízik benne, hogy fia erről az útról soha nem fog letérni.

„Imádkozom, hogy ez a történet soha ne érjen véget, és ő továbbra is példamutatóan vezesse a generációját. Ha jobb jövőt akarunk a gyermekeinknek, akkor továbbra is öntöznünk kell azt a magot, amelyet Isten a szívükbe ültetett” 

-mondta az anyuka a könnyeivel küszködve.

kiemelt kép: YouTube

A 8 éves fiú az egész nyarat fűnyírással tölti, segít az időseknek, mozgássérülteknek

 

/p>