Rúzsa Magdi három gyönyörű ikergyermeke, Lujza, Keve és Zalán már másfél évesek. A népszerű énekesnő élete teljesen megváltozott a kicsik érkezésével, erről most a Story magazinnak nyilatkozott teljes őszinteséggel.
Rúzsa Magdi őszintén kimondta: a férje semmiben sem segít otthon, mert mindent együtt csinálnak
Magdi azt mondta, hogy elsősorban a gondolkodása változott meg: teljesen más volt minden, amíg ketten voltak a férjével, hiszen egy pillanat alatt lettek nagy család.
“Azt hiszem, leginkább a gondolkodásom változott, mert egy egészen másfajta felelősséggel találtam magam szemben, mint bármikor korábban. Ma már mindent jobban mérlegelek, bizonyos helyzetekre, amikbe korábban simán belementem volna, már rögtön nemet mondok, mert azáltal, hogy gondoskodnom kell a gyerekeimről, magamat is jobban féltem. Ha velem történik valami, akkor az az ő életükre is kihatással van”
-mondta el Magdi, aki kitért a férjével való kapcsolatára is.
“Ahogy a kovász összeér, mi is úgy értünk össze házaspárként azáltal, hogy megérkeztek a gyerekeink. Azzal, hogy család lettünk, egymás felé is szorosabb lett az elköteleződésünk.
Nem titkolom, hogy akadtak nehézségeink, mert álszentség lenne állítani, hogy mindez könnyen ment, hiszen egyszerre három kicsivel újraalakítani az életünket, az finoman szólva sem volt kis kihívás.
Három gyerek nevelése komoly munkát jelent, és természetes, hogy voltak közöttünk súrlódások, de jól vettük ezeket az akadályokat, és így a kihívások csak megerősítették a házasságomat.”
-mondta az énekesnő.
kiemelt kép: YouTube
Jó biznisz: Rúzsa Magdi 100 milliót keresett tavaly a vállalkozásával!