Berki Mazsi kemény kijelentéseket tett nemrég a “Beköltözve Hajdú Péterhez” című műsorban. Többek között elmondta azt is, hogy Berki Krisztián kifelé sokmindent mutatott, ami nem volt valós, de arról is beszélt, amikor nem tudták, hogy miből fogják az albérletüket kifizetni.
Berki Krisztián ezt nem hagyta szó nélkül. Lénárt Évi jósnő és látnok elmondta, mit üzent a túlvilágról az izomceleb Mazsinak.
“Mazsi interjúja után felvettem a kapcsolatot Berki Krisztiánnal. Kicsit csalódott volt…”
-kezdte a Borsnak a jósnő, majd részletesen is elmondta, mit üzent Berki.
„Úgy érzi, a felesége hátba szúrta őt, és csak remélni tudja, hogy ez Mazsi gyászfeldolgozási stratégiájának a része: próbál nem kötődni, elszakadni tőle. Éppen ezért nem is haragszik rá, azt viszont nagyon nehezményezi, hogy Mazsi közölte ország-világgal, hogy nem volt élő a szülés. Értelmetlennek és cinikusnak tartotta ezt, s ha ő ott lett volna, biztos nem lett volna ennyire meggondolatlan. Idézem tőle: Céltáblának tett ki mindkettőnket, ráadásul én már meg sem tudom magam védeni”
-mondta el a hátborzongató üzenetet, amelyre eddig még Berki Mazsi nem reagált.
@reflektoronline Berki Mazsi az utolsó időszakban már nem tudott felnézni férjére… #berkimazsi #berkikrisztián #hajdúpéter #beköltözvehajdúpéterhez
kiemelt kép: Life TV
Berki Mazsi videóban ad tanácsokat, hogyan bolondíthatja magába a férfiakat egy nő!