Hirdetés 

Vasárnap este Jákob Zoltánnak, a milliárdos Nagy Ő-nek, nehéz döntést kellett hoznia. Nem volt könnyű helyzetben, mivel Nati és Betti is közel állt a szívéhez, de végül előbbit elengedte és Bettit választotta. Öt hónapja azonban nem találkozhattak, de most végre ott folytathatják, ahol elkezdték.

A Nagy Ő szereplője elmondta, hogy a centik neki fontosabbak, mint a milliárdok – fotó

A Ripostnak Jákob Zoltán minden elmondott, ami ebben az időszakban történt.

“A forgatás utolsó napja óta, vagyis nagyjából öt hónapja nem találkoztunk Bettivel, pusztán üzenetek formájában tartottuk a kapcsolatot. Nem azért, mert egyikünk vagy a másikunk nem akart volna találkozni, vagy mert nem értünk volna rá, hanem mert a műsor végéig, érthető okokból, nem mutatkozhattunk együtt.”

Jákob elmondta, hogy ebben az időben rá sem nézett más nőre, azonban az elmúlt hónapokban sok kérdés felmerült benne Bettivel kapcsolatban.

“Ha bármi elkezdődik köztünk a jövőben, annak az első lépése most következik. Annyit mondhatok, hogy a mögöttünk álló öt hónap felvetett bennem olyan új kérdéseket, amelyeket a forgatás alatt nem tettem fel Bettinek, hiszen csak most láttam a műsort. Ugyanakkor abban is biztos vagyok, hogy az eltelt idő benne is szült gondolatokat. Hogy mit hoz a jövő, azt nem tudom, de nyitottan állok elébe.”

-mondta a milliárdos vállalkozó.

@reflektoronline

A Nagy Ő párt választott! #jákobzoli #nagyő #tv2 #betti #finálé #milliárdos

♬ Je t’Adore – Eurielle

kiemelt kép: TV2

Előkerültek a fotók! Így nézett ki a multimilliárdos Nagy Ő 2016-ban, akkor Rihannát hódította meg

 

/p>